Lehullt a lepel: így szervezték be a köztévé legendás műsorvezetőjét

2025. május 05. 11:38

Mező Gábor kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a Juhász Előd által elmondottak, és egy nyilvános ügynöklistát közlő oldalon olvasható információk nem teljesen fedik egymást.

2025. május 05. 11:38
null

Juhász Előd, a köztévé legendás Zenebutik című műsorának házi gazdája őszintén vallott múltjáról a Blikk Talk vendégeként, és azt is részletekbe menően megosztotta a nézőkkel, hogyan szervezték be őt ügynöknek annak idején, állítsa szerint, „szinte észrevétlenül”.

A beszélgetés során felidézték, hogy évtizedekkel ezelőtt érte a vád Juhászt, hogy besúgó volt a szocializmus ideje alatt. Az egykori tévés most elmesélte, hogy mi is történt pontosan mintegy 60 évvel ezelőtt. „1966 és 67 között egyéves Ford-ösztöndíjat kaptam az Egyesült Államokba annak köszönhetően, hogy másfél évvel előtte megjelent a könyvem Gershwinről. Az utazás előtt megkeresett egy fiatalember a Belügyminisztériumból. Megittunk egy kávét, ő pedig azt mondta, ígérjem meg, hogy ha valamilyen dehonesztáló, bántó vagy vad dolog kerül szóba, akkor azt mondjam meg és írjam meg. Én erre mondtam, hogy mi sem egyszerűbb” – emlékezett vissza a történtekre.

Juhász Előd a Blikk munkatársának azt is elárulta, milyen néven kellett jelentenie. „Zenei körökben mozogtam, pontos naplót vezettem, amiből aztán könyv is született. 

A hazautazásom után amikor megkeresett ugyanez a fiatalember, elkezdtem felmondani a pontos naplót, 

már az egyharmadánál azt mondták, hogy csak ez volt..?”

„De tényleg csak ez volt, senki nem akart semmire sem buzdítani. Akkor egyébként én már a rádiónál dolgoztam, és ez a fiatalember javasolta, hogy mivel a nevem forog a köztudatban, legyek Jávor Endre. Én aláírtam, de nem azt mondták, hogy ügynök vagy besúgó, hanem kapcsolat voltam” – idézte fel Juhász.

Évekkel később szembesült azzal, mit is tett valójában

A most 87 éves műsorvezető azzal folytatta, hogy 

csak évekkel később szembesült azzal egy portálon, ahol felkutatták a régi iratokat, hogy gyakorlatilag ügynöki tevékenységet végzett.

„Ott volt leírva, hogy Juhász Előd, párton kívüli belépés, hazafias, ilyen csoport, olyan csoport, amolyan csoport. Azelőtt azt sem tudtam, hogy milyen csoportok vannak. Ezt a hátteret természetesen mi nem ismertük” – fejtette ki a beszélgetés során a tévés, aki leginkább hangulatjelentéseket adott a Belügyminisztériumnak.

Juhász Előd itt leszögezte, hogy „mi is lett volna más, amikor én ebben éltem, ezekkel találkoztam, és soha semmilyen más jellegű nem volt hál' Istennek. Nem kerestek meg, hogy maradjak kinn, pedig sokan mondták, hogy biztos jó állást kaptam volna, de itt volt a családom, szeretem ezt az országot, itt a helyem, ennyi”.

A Zenebutik egykori műsorvezetője végül arra is kitért, hogy soha nem kapott pénzt a jelentéseiért, és arról sincs sejtése, hogy évtizedekkel később miért került elő ez az ügy.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

Mező Gábor: Itt valami nagyon nem kerek

Az interjúban elhangzottakra Mező Gábor kutató is reagált közösségi oldalán, és megpróbálta összeszedni mindazt, amit Juhász állambiztonsági múltjáról tudni lehet.

Posztja elején kijelentette, egy biztos, hogy a Zenebutik műsorvezetője legalább a saját narratívájához ragaszkodott. 

Felhívta arra a figyelmet, hogy még 2005-ben érte az említett vád az újságírót.

Mintegy 20 évvel ezelőtt Antall Péter, az egykori miniszterelnök fia megerősítette, hogy 

az angelfire[.]com ingyenes tárhelyszolgáltatónál közzétett ügynöklista megegyezhet azzal, amelyet annak idején Antall József miniszterelnök kapott hivatali elődjétől. 

„A listán szereplők közül Szegvári Katalin, Juhász Előd, Bohó Róbert és Fényi Tibor is elismerte, hogy a Belügyminisztérium kérésére feljegyzéseket készítettek. Foky Ottó animációsfilm-rendező, tervezőgrafikust is beszervezték, de azt mondja, ő nem jelentett. Számos más felsorolt személy is válaszolt megkeresésünkre, legalább annyian cáfolták a beszervezést, mint ahányan elismerték eddig”.

Juhász Előd az RTL Klub Híradójának is elismerte, hogy jelentett. Elmondta, hogy Amerikában semmi olyasmi nem történt, amire a Belügyminisztérium gyanakodott, de miután hazatért, egy másik ember a minisztériumtól megkérte, hogy számoljon be a kinti dolgokról. A férfit azok az emberek érdekelték, akikkel Juhász az Egyesült Államokban találkozott, zenészek, zeneprofesszorok neve, de mivel köztük csak szakmai párbeszédek zajlottak, nem tudott érdemi információkkal szolgálni. 

A zenei újságíró két évtizeddel ezelőtt az is közölte, hogy 

ezt követően is keresték a minisztériumból, hiszen munkájának köszönhetően nyugat-európai és amerikai zenészekkel számos alkalommal találkozott koncerteken, fogadásokon, 

és mivel ezek a meghívók postán érkeztek, a szakszolgálatok tudhattak róla. Juhász Előd felidézte, ekkor már egy harmadik emberrel tartotta a kapcsolatot, de továbbra se tudott beszámolni sem magyarellenes akciókról, sem pedig őt érintő beszervezési kísérletekről. Juhász állítása szerint 

a beszélgetéseken sem a családjáról, sem pedig kollégáiról, vagy magyar zenészekről nem faggatták

 – idézte az akkori híradásokat Mező Gábor, melyek nagyjából egybecsengenek a Blikk interjújában elmondottakkal.

Mindezek után a kutató arra is kitért, hogy a fent idézetekkel ellentétben a számára „vállalhatatlan portálon” Juhász Elődről a következőket írták még régebben:
1970-ben átvette az elhárítás, a III/II-2-a alosztálya, amely az NSZK és Ausztria hírszerzésével szemben dolgozott, különös tekintettel a követségekre. Soós János rendőr százados volt a kapcsolattartó tisztje. Innen később átirányították a III/II-1-b alosztályra, amely az USA és egyes Latin-Amerikai országok hírszerzésével szemben végzett elhárítást.  1984-ben találta meg igazi helyét a politikai rendőrségen, a belső reakció elhárítását végző III/III-5 osztály hálózatában, amely a kiemelt kulturális (televízió, rádió, újságok), oktatási és tudományos objektumok rendszerellenes elemei ellen harcolt.”

Az újságíró posztját végül azzal az összegzéssel zárta, hogy „azért itt valami nagyon nem kerek. Sőt, nagyjából semmi sem az”

A vonatkozó bejegyzést alább olvashatja teljes terjedelmében:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2025. május 05. 15:28
Nem a besúgók voltak a rossz emberek, hanem az MSZMP tagjai. Nekik a hajuk szála sem görbült meg soha és még csak elítélő cikkek sem születnek róluk. Csak terelésnek van ez az ügynöközés.
abcd2k
2025. május 05. 15:15
Maradjunk annyiban, hogy semmilyen lepel nem hullt le semmiről. A rendszerváltásnak nevezett valami időpontjában kb 700 ezer párttag volt, akiknek kötelességük volt "jelenteni" mindenféle külön beszervezés nélkül. Ennek a 700 ezer főnek a létezése egyben azt is jelentette, hogy az ország lakossága a változás akarása mellett lojális volt a rendszerrel, de még a leépült Kádár is jelentős népszerűségnek örvendett. Nem 80 éves állítólagos ügynököket kell keresni és belőlük híreket kreálni, hanem a rendszerváltás, devizahitelezés, privatizáció jelenleg is aktív gazdasági bűnözőit bíróság elé állítani.
Karbantartó9
2025. május 05. 15:15
Ilyen pozíciókba csak megbízhtó elvtárasakat engedtek, akik megtették amit kellett. Úgyhogy hazudozhat akármit, ez csak egy göthös komcsi szar marad a legrosszabb fajtából.
nempolitizalok-0
2025. május 05. 15:13
Ja, észrevétlenül. Jéééé, nem is tudtam, hogy ügynök vagyok, azt hittem, Tóth elvtárs a III/III-tól csak át akarja élni mások külföldi élményeit, ezért irogattam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!